> Hírek> A karbantartási stratégiák első három generációja

Cikksorozatunk következő elemeként bemutatjuk a karbantartási stratigiák kialakuláslnak kezdetekor létrejött első három, korában meghatározó stratégiát.

Az első generáció a II. Világháború előtti időszakot jellemzi, amikor a gépek szerkezete viszonylag egyszerű volt, könnyű volt javítani őket és az ipar gépesítettsége nem volt túl nagy. Ebben az időszakban nem jelentett nagy problémát a gépállás, nem volt nagy szükség arra, hogy a hibák bekövetkezését megelőzzék. A túlméretezett gépek viszonylag megbízhatóak voltak, nem volt szükség a szisztematikus karbantartásra. A karbantartási munka elsősorban a tisztántartásra, a kenésre terjedt ki és a gépek meghibásodásig üzemeltek. Ehhez a karbantartói rutinhoz nem volt szükség komolyabb szakmai tudásra sem.

A második generáció a II. Világháború idején alakult ki. Egyes termékek iránti kereslet megnőtt, a termelésben dolgozók létszáma erőteljesen lecsökkent, ami nagyobb gépesítettséget eredményezett. A háborút követően az 50-es években a gépek száma és komplexitása jelentősen megnőtt, az ipar termelése a gépek állapotától egyre inkább függött. A figyelem központjába kerültek a gépkiesések és egyre erőteljesebb volt az igény a géphibák megelőzésére. Ez vezetett a megelőző karbantartás kialakulásához. Az 1960-as években kialakult a berendezések generáljavításának gyakorlata, amit merev ciklusidővel végeztek el. A karbantartási költségek erőteljes növekedése megkezdődött az üzemeltetési költségekhez viszonyítva. Ez vezetett a karbantartás-tervezéshez és a szabályozó rendszerek alkalmazásához, tulajdonképpen a karbantartás kontroljához, ami napjainkban is a karbantartás gyakorlatának része. A javított eszközökhöz kötött tőke és a tőkeköltség gyors növekedése vezetett az eszközök élettartamának maximalizálásához.

A harmadik generáció kialakulása a hetvenes évek közepén kezdődött változási folyamatokhoz köthető az iparban. A változásokat az új követelmények, új kutatások és új technikák megjelenése kísérte. Az üzemidő kiesése mindig hatással volt az eszközök termelési kapacitására a termelés csökkenése, az üzemeltetési költségek növekedése és a szolgáltatásokkal való kölcsönhatás révén. A termeléskiesést súlyosbította a világszerte terjedő Just-in-time rendszer, mivel a raktárak méretét, a tartalék alkatrészek mennyiségét jelentősen csökkentették. Kisebb géphibák is jelentőssé válhattak, egész gyárak termeléskiesését okozhatták, főleg a gyártó cégek esetén, de a bányászat és a szállítás is küzdött ezekkel a problémákkal. Ebben az időszakban a gépesítés és az automatizáció egyre nagyobb foka miatt előtérbe került a megbízhatóság és a rendelkezésre állás kérdése. A magasabb fokú automatizáltság miatt egyre több hiba vezetett ahhoz, hogy a termelés minőségi előírásainak betartása veszélybe került. A termelési technológiák és a gépek komplexitása egyre több és egyre súlyosabb biztonsági, és/vagy környezeti hatással jártak, ugyanakkor a szabványok és a törvények előírásai jelentős mértékben szigorodtak. A gazdasági társaságoknak a fejlett ipari országokban egyre nagyobb mértékben alkalmazkodni kellett a társadalom biztonsági és környezeti elvárásaihoz, mert azok megsértése a szervezet túlélésének zálogává vált. Így a termelő berendezések épsége, integritása nem pusztán gazdasági kérdés, de a szervezetekkel szembeni szigorú elvárás is. Ahogy növekszik a függőség a fizikai eszközök állapotától, úgy növekszik azok üzemeltetésének és tulajdonlásának költsége is. Annak érdekében, hogy megőrizhető legyen a maximális befektetés-visszatérülés (ROI- return on investment), az eszközök hatékony üzemeltetését meg kell őrizni azok teljes élethossza alatt. A karbantartás költsége ebben az időszakban is növekedett abszolút értelemben is, és a teljes költségráfordítás relatív részeként is. Egyes iparágakban a karbantartás képviseli a második, esetenként a legnagyobb részét a működési költségeknek.